Sörgeek

Sörgeek

A 2010-es túra 1. rész

2010. augusztus 01. - Fehérbálna

Végre elérkezett 2010-ben is a nyár fénypontja kis blogunk számára, mert kijelenthetjük, hogy a Sörtúra időpontja kitűzve.

Idén kicsit később kerül megrendezésre és tudjuk, hogy sokan nyaralnak meg fesztiváloznak ilyenkor, de megpróbáltunk "fesztivál-free" időpontot választani, hogy minél többen túrázhassunk 2010-ben is.

Aki volt tavaly annak már ismerősek lehetnek a "szabályok"(azért van zárójelben mert inkább irányelvnek hívnám :) ), de akik még nem voltak azoknak most vázolnám nagy vonalakban.

A legfőbb gondolata a Sörtúrának, hogy minden vendéglátóegységben elfogyasszunk 1 pohár sört. Szigorúan 1 pohár, mert elég sok állomás van és a végén már a pohár is kellően nehéz tud lenni még a gyakorlott sörfogyasztónak is. :) A szervezők ottan lesznek körülöttetek és a regisztrációnál kapott pecsétgyüjtőbe kaptok 1 pecsétet valamelyikünktől, ha elfogyasztátottátak az előírt mennyiséget.

A lényeg, hogy 2010. augusztus 6-án 16 órakor gyülekezünk a Moszkva Bisztróban. Ott asszem már észre fogtok minket venni, mivel ott fogunk virítani a Sörtúrás pólóban. :)

A pólóról jut eszembe, hogy idén, mint arról már sokan értesülhettetek emailben, rendelni kell előre pólót, mert csak annyit csináltatunk amennyire szükség van. A pólórendelés leadásának határideje vasárnap (aug. 1), de hétfőn délelőtt még telefonon el lehet érni. Az igényeket a sortura10@gmail.com címre küldjétek a méret megadásával együtt.

Tuborg Lemon, a citromos mámor

Mielőtt belekezdenék a Tuborg Lemonnal átélt élményem taglalásába be kell valljam, hogy én a sörözési karrieremet a Tuborggal kezdtem el ezért nézzétek el, ha néhol kicsit elfogult vagyok. :)

A Tuborg számomra szimbolikus értékkel bír, mert minden új termékükkel sikerült a fiatalok korosztályát megcélozniuk, lásd Tuborg Green. Ez a kifejezés tényleg csak az új termékekre vonatkozik, mivel régebben kicsit "nyugdíjasabb" image volt. Felépítettek egy olyan képet, ami összeköti a sörözést a bulizással és a fiatalokkal. Elég ha az ember ellátogat a honlapjukra és máris a fiatalos érzéssel találkozik.

Ez a citromos csoda szinte-mintegy felteszi számomra az I-re a pontot. A hazajövetelem után az egyik hipermarketben találkoztam először a Tuborg Lemonnal a "leértékelt áruk" hűtőben. Gondoltam megnézem mégis mit értékelnek le mostanság és azt kellett látnom, hogy az ótvar sörök mellett ott hever jópár Tuborg Lemon is a hűtőben. Kezdeti zavarom után megkeestem az árát, ami egy Tuborg terméknél várhatóan magas összeget takart és lám annyira mégsem volt vészes a 220 Ft-os árával.

Hazavitel és kipróbálás után azt kellett mondanom, hogy "WEEEEEZZZZ AZZZZZZZZ"! :)

Én egyenlőre csak dobozos kivitelben találkoztam vele, de ez nem meglepő, mert a Tuborg nagyobb mennyiségben terjeszti ezt a csomagolást, mint az üvegeset. Pedig az üveges elég lazán néz ki....kb mint a Miller.

Úgy éreztem megtalálták az összhangot a ligthy citromos sör és a normál (mindennapi világos) sör között. A Tuborg kitalált egy olyanféleség sört, ami egyesíti a százalékot a nyári ízvilággal. Ha valaki szeretne bebaszcsizni (iszogatni - elnézést a 21. századi nyelvjárásért, de haladni kell a korral :) ) és teszem azt nem mindegy neki, hogy mit iszik, akkor ez az Ő itala. 

Remélem meghoztam a kedvet ahhoz, hogy mindenki kipróbálja a Tuborg Lemont, mert ez mind férfiaknak (az erőssége miatt), mind nőknek (az íze miatt) ideális lehet. Akár egy hétvégi iszogatás, akár csak egy nyugis esti üdítő, de ez mindig adja, annak aki szereti a "Radler-féleségeket".

Nyári mustra "Citromföldén"

Ha jól emlékszem tavaly jött be a sörfelhozatalba a Gösser Zitrone, ami kijelenthetem, hogy frissítő darabjává vált a Gösser termékeknek. Emlékszem, hogy mennyire kétkedve vettem kezembe az első üveget, de amint kinyitottam és túl estem az első kortyon elszállt belőlem minden kétely. Ki kellett jelentem, hogy radlerhez képest a maximumot hozták ki a nedűből és azóta is az egyik kedvenc "üdítőim" közé tartozik. Aztán a tavalyi év terméke volt még a Soproni Szőke Ciklon is, ami bár százalékban hozta a normál sör szintet, viszont a citromos beütés annyira nem adta.

Azt kell mondjam, hogy az idei évben még 2 márka mutatta be citromos termékeit, amivel valami könnyed nyári sört szerettek volna alkotni, több-kevesebb sikerrel. Az egyik a Borsodi Friss, ami 2%-os "Radler-fíling", a másik pedig a számomra teljesen meglepetésként ható Tuborg Lemon, aminek nagyon hasonló az íze a Gösser Zitrone-hoz viszont 4,9-es százalékkal rendelkezik. 

Nem meglepő, hogy ebben a tikkasztó hőségben sláger lett a "radler" típusú sör, de azért nem mindegyik ugyanolyan érzést ad és nem ugyanolyan árban. Ezt a popularitást a Gösser Zitrone indította el és aztán csőstül jöttek a "másolatok".

A citromos sörök sikere szerintem abban rejlik, hogy mindenkinek szólnak és mindenki tudja fogyasztani őket még akár az is, aki nem szereti a sört. Ez nagyon nagy vonzerő a hölgyek körében, mert egy elég nagy részük nem szokott sörözni és ez átmenetet képez a limonádé és a sör között. A sörözés meg mint tudjuk egy társasági tevékenység. :)

Tehát nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy a 2010-es nyár slágerei a citromos 'cuckerájok', amik végre a nőket is bevezették a sörivás közegébe. :) 

A Gösser Zitrone( http://sortura.blog.hu/2009/07/01/radler_gosser_modra )  és a Soproni Szőke Ciklon( http://sortura.blog.hu/2009/05/30/strukturalis_hiba_a_ciklonban_gyanuper ) már nem kerül kivesézésre, mert már megtörtént a belinkelt cikkekben, viszont a Borsodi Friss és a Tuborg Lemon hamarosan értékelve lesz a blogon.

 

SÖRTÚRA 2010

Tisztelt mindenki! Eljött a várva várt pillanat arra, hogy újra elmondhassuk JÖN A SÖRTÚRA 2010!!! :)

Kisebb-nagyobb egyeztetések és szervezés után megszületett az időpont:

2010. aug. 06. - Péntek

Idén a nemzeti ünnepet előrehozván 1 nappal kerül megrendezésre abból az egyszerű okból, hogy másnap nem kell senkinek sem dolgozni menni és remélem így még többen tudunk "túrázni".

Sok minden nem változott csak az időpont: kénytelenek voltunk augusztusra pozícionálni a rendezvényt, mert úgy gondoltuk fő a változatosság. :)

Egyenlőre itt a plakát, de mostmár folyamatos tájékoztatásban lesz részetek itt a http://sortura.blog.hu oldalon.

K, mint "kutyául másnapos"

Azzal kell sajnos kezdjem a posztot, mint az látható is a dátumokban, hogy kicsit eltűntünk... Ennek oka leginkább a földrajzi helyezkedésemnek és az alkoholizálási lehetőségeim csökkentet módba állásának köszönhető. Most jutottam el odáig, hogy befejezzem a rég elkezdett sztorit, de el kell mondjam most felgyorsulnak a blogon az események, mert következik a SÖRTÚRA!!!!!!!! Hamarosan.....

Addig is fogadjátok szeretettel a másnaposság újraértelmezését! :)

Amióta Londonban töltöm a mindennapokat kevesebb időm és pénzem van arra hogy igazán aktívan hódolhassak az alkoholizmusomnak, ezért olyan túl sok esemény sincsen, ami posztot érdemelne. Viszont a héten elég sok időt töltöttem itthon és úgy esett, hogy szerda este sikerült pár doboz Cidert magamba erőltetnem. :)

A cider nem nevezhető sörnek, mivel almabor. Ha valamihez hasonlítanom kellene, akkor az édes bor jut először eszembe. Egy lightos szerda esti "Ciderezésnek" indultunk neki és gondoltuk, hogy akkor csapjunk a lovak közé, ha holnap úgysem kell korán kelni. Elmentem a sarki kis közértbe és rögtön beszereztem 1 Strongbow Black-et és 2 "K"-t. A fogyasztással nem volt probléma, bár nem vagyok valami nagy "Cider-párti", de a sörösdoboz külalak és a sörökkel egy hűtőben tárolás pont alkalmassá tette arra, hogy beleszeressek egy gyenge pillanatomban. :)

A 3 Cider elfogyasztása után még folytattunk némi szociális életet és lefeküdtünk aludni, de ami reggel következett az leírhatatlan.... Olyan mocskosul másnapos voltam, mint 1 masszívan átpiázott éjszaka után és nem értettem miért. Aztán még párszor megpróbálkoztam ezzel a mutatvánnyal és sajnos azt kell mondjam, hogy ugyanolyan végkifejlett következett....mint később kiderült a Strongbow Black nem volt hibás a dologban, hanem a "K" nevezetű szörnyetegé az érdem. :) 

Bár mostmár nem tartózkodom Londonban, de észrevettem egy ismerős kiszerelést a boltok polcain....KKKKKKKKKKKKKKK!

Kicsit borsos árért vesztegetik, de egyszer megéri kipróbálni az érzést. Sajnos az itthoni készletet még nem volt alkalmam letesztelni, de benne van a jövőbeni terveimben. :)

Gyümölcsös sörike

Úgy alakult az életem, hogy egyik napról a másikra Londonban kötöttem ki és gondolom nem jelent nagy meglepetést, de tele van finomabbnál finomabb sörökkel. Néhány bejegyzésben már olvasható volt az angliai kiruccanások élménybeszámolója, illetve Gerikámhoz kilátogatásunk története is mely révén alkalmunk nyílt sörözni egy kicsikét a Prestoni vandálkodások szünetében. :)

Az angol sörök dícsérete után azt gondolná a gyanútlan olvasó, hogy valami vérbeli angol sörről lesz szó pedig el kell keserítenem mindenkit, mert egy svéd (mondhatni már majdnem norvég :) ) ízorgiához volt szerencsém, ami a Kopparberg névre hallgat.

Az első napom volt Londonban, ezért gondoltam, hogy ki kellene próbálnom valami kellemesen különlegeset és szinte mintegy jelként belebámult az arcomba a közeli beszerzőhelyről ez a vegyes gyümölcsös cider. :)

Nagyon ütött az első korty, kb mintha valami gyümölcsös itókát szürcsölgetnék, ami megfelel a cider kifejezésnek, de VEGYES GYÜMÖLCS!!! Az túúúl durva!!! :D Hozzá kell tennem ciderhez képest a 4% annyira nem durva, mint a 8.9%-os "K" vagy az átlagosan 6-7%-os ciderek, viszont az íz kárpótol mindenért. :)

Nem igazán tudom elmondani ezt a kellemes ízt és ráadásul ebben a melegben minden gyümölcsös "üdítő" adja. Ezzel mintegy felvezetném a következő cikkek témáját "Az idei nyár slágere...citromos sörök!"

 

Tranzit a.k.a. Csepel legkellemesebb várója

Nagy hírről számolhatunk be! Mivel a Sörtúra csapat gerince Csepel szigetéről származik, ezért ki voltunk éhezve arra, hogy ne kelljen bemennünk a városba, azért hogy megihassunk pár sört valami normális helyen, normális árért. Most ez az állapot megszűnni látszik, mert a 159-es busz végállomásán nyílt egy elég jó kis hely, mely a "Tranzit Café&Drink" névre hallgat és az "Internetkocsmák" (lásd "A technika és az ivás egyesülése" cikket) népes táborát gazdagítja.

A Csepelen található "itató létesítmények" helyzetét illusztrálandóan pár mondatban felvázolnám a helyzetet. Van kb 5-6 olyan hely Csepelen ahova úgy tud beülni meginni pár nyugodt sört az ember, hogy nem fél attól, hogy valami durva kocsmai bunyóba keveredne valamely "őslakossal". Ezeknek a helyeknek a száma exponenciálisan csökken, amint hozzáadjuk az elérhetőség, nyitvatartás és ár opcionális feltételeit. Marad kb 2-3 hely, amik pedig a férőhelyek számát illetően nem kapják meg az "officiális" jelzőt. 

A Tranzit már csak azért is belopta magát a szívembe, mert kivételesen nem Nekem kell 30-40 percet utaznom, hanem Tőlem gyalog kb 5 percre található! Ez azért már bónusz pontokat garantál Nálam. Utánna következik a design. Western kocsma jellegűen minden fából van bent és nagyon hangulatosan különböző piás üvegek, illetve retro rádiók sorakoznak a belső párkányokon/pult felett. Abszolút újdonságként ért egy olyan kellemes nyugodt kis szoba, ami NEM DOHÁNYZÓ!!! Jó ötletnek találtam, bár értelme nem sok van mivel a kinti térből dől be a füst ajtó vagy egyéb elválasztó eszközkészülék híjján. A mosdó teljesen officiális, tiszta. 

A kiszolgálás többnyire gyors, kivéve ha nem. :) A felszereltséget illetően is minden rendben van, mivel van zenegép, TV és pluszként billiárdasztal. Sajnos itt el kell mesélnem egy rossz élmény történetét, mivel már erre is volt példa. A Magyar-Orosz focimeccset szerettük volna megnézni a Tranzitban és gondoltam foglalok asztalt, mert egy ilyen meccset általában sokan szoktak nézni. Este 6 magasságában bementem asztalt foglalni mire a pultoshölgy értetlenül néz Rám, minek akarok asztalt foglalni 1 szerda estére. Tehát a meccs létezését is homály fedte számára, de nő létére ez elnézhető szerintem. A nagyobb baj az volt, hogy amikor felhoztam a meccsnézés lehetőségét neki csak annyi volt a válasza, hogy odakapcsolhatják ha többen is szeretnék nézni, de a zenegépnek mindenképpen mennie kell!!! Ez a kijelentés sokkolt, de az "őslakosokat" (masszív alkeszek akik majdnem minden nap ott töltik idejüket; akkor is éppen csak ők voltak bent négyen) elnézve lehet hogy erre van igény, bár kötve hiszem, hogy este is csak ők lennének ott. 

Az itallapot elnézvén sem igazán szólhatok semmi rosszat, mivel a sör abszolút emberi árban van. 2 fajta világos (Tranzit házi sör; Samson-Budweiser) és 1 barna sör (Samson-Budweiser) kapható zseniális áron. Az üveges söröket tekintve is jó a helyzet, mert van választék és az árak sem vészesek. Soproni és Ászok 290/üveg, ami szerintem a sláger a helyek többségén. Van még Radler, Dreher, Edelweiss, Heineken és egy számomra kedves ital, amit ritkán látok, Gösser Naturzitrone. Található még alkoholmentes sör is a kínálatban, mégpedig Buckler. A többi alkoholról nem igazán tudok nyilatkozni, mert elég ingadozó az árfekvésük, de ha egységesen kellene jellemeznem a helyzetet, akkor azt mondanám nem drágább mint más hasonló színvonalú hely, de nem is olcsóbb. Szerencsére minket a sör része érdekel többnyire a felhozatalnak. :)

Összegezvén a dolgot: hangulatos, igényes hely Csepelen. Ideális baráti sörözésekhez, hétvégi bulik előtti alapozáshoz, illetve ha a környéken keresel valami normális helyet ahová beülnél egy sörre. Tőlem megkapta az "Officiális" minősítést.

A képeket a  http://iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2795786 oldalon nézhetitek meg, mert nekem nem igazán sikerült feltölteni őket. :) Sajna iwiw regisztráció szükséges hozzá, de azt hiszem ebben a mai világban ez megoldható.

Travel Pack, avagy utisör kicsit másképpen

Úgy éreztem, amikor megláttam ezt az oldalt, hogy mindenképpen meg kell osztanom az emberekkel, mert szerintem egyet érthetünk abban, hogy az ilyen marketing fogások kellően megmozgatják a férfiemberek fantáziáját.

Ismerjük ugye a 6-os sör kiszereléseket (6-pack), illetve a rekeszt. Ezekkel meg is elégszik az emberek többsége, mert a 6-os csomag pont elég egyszeri fogyasztásra, a rekesz pedig egy 3-4 fős társaságnak is megfelel egy estére. Az okos emberek viszont kitalálták, hogy csinálnak egy "Beer Pack" névre hallgató kis "szeretetcsomagot", amiben 1 db 0,375-ös Boags sör (van 2 sörrel szerelt változat is), perec (75g), mogyoró (50g) és rizs crackers (40g) található (a "rizs crackers" nem tudom mi lehet, de feltételezem valami rizsre emlékeztető ropogtatnivaló sörkorcsolya - a szerk.).

Szerintem zseniális elgondolás, bár nem hinném, hogy ezentúl csak és kizárólag ilyen csomagokat lennék hajlandó vásárolni, de mindenképpen elmés.

süti beállítások módosítása