Sörgeek

Sörgeek

A technika és az ivás egyesülése

2010. február 28. - Fehérbálna

Elég régen sikerült bármit is publikálni kicsiny oldalunkra, de egy már régóta álmatlan éjszakákat okozó probléma most ide kívánkozik. Kultúrivók révén többnyire kocsmákban töltjük a mulatásra és lazításra szánt időnket és hozzá kell tennem erős túlzással sem nevezhetőek puccos helyeknek. Viszont meg kell mondjam, hogy a 21. századi technikai vívmányok, a zord külső ellenére, is bekúsznak a kocsmákba...nevén nevezve a dolgot a WIFI-re gondolok!!!!

Az egész történet még, akkor kezdődött, amikor a Boráros téren által haladván magamhoz vettem a szokásos napi szórólap adagomat egy kedves "önkéntestől". Nagy meglepetésemre nem valami autósiskola vagy végkiárusítás (mellékesen megjegyezném itt, hogy a végkiárusítás már kb 2004 óta tart :) ) volt hirdetve rajta, hanem a 2008-as Aranykorsó nyertese, a Mentsvár! A szórólap létezése volt az első meglepetés számomra, mert azért valljuk be, hogy a Mentsvár nem éppen tartozik azok a helyek közé, amikről gondolnád, hogy szórólapja van. A másik világrengető felfedezésem pedig az volt, hogy nagy betűkkel fel van tüntetve a szórólapon, hogy ingyenes WIFI! Azt hiszem egy olyan helyen ahol masszív alkoholisták és egyetemisták vannak, kizárólag este, nem feltételezi az ember, hogy ennek szerepe lehet.

Itt kezdtem el gondolkodni a problémán, hogy milyen megfontolásból csábítják így is az embereket? Ezek után mondják azt, hogy nem változik a világ... Nem tudom Ti milyen sűrűn találkoztatok a Mentsvárban (vagy valami hasonló kaliberű helyen) laptoppal internetező delikvensekkel?!?! Tudom, hogy mostmár telefonnal is lehet internetezni, de általában nem az ilyen telefont birtokló réteg jár "legalja" kocsmákba. Az már csak slusszpoén, hogy fejlődik minden, de sok pincekocsmában (lásd Mentsvár) WIFI van, viszont térerő nincsen!!! :D Elég morbid.

Lehetséges okokként a következőek jutottak eszembe:

  • kocsmázás közben tudjad szervezni az esti bulit, attól függően hova engednek még egyáltalán be mocskos részegen
  • leinformáljad a Veled szemben ülő csaj korát iwiwen, hogy még liliomtiprásnak számít-e ha Vele töltöd az estét
  • megnézni a kocsma honlapját (esélyes, hogy nincs is, mert csak a WIFI beszerelésére volt pénz)
  • az iszogatás alkalmával készült képeket rögtön fel tudd tölteni a "fészbuk" oldaladra

Szerintem kijelenthetjük, hogy ezek az indokok nem kvalifikálják magukat az "officiális" jelzőre, tehát a kérdés még mindig lóg a lebegőben: Miért van WIFI???

 

Hosszas töprengés és a már említett álmatlan éjszakák (amiket kb úgy lehet elképzelni hogy 1 sörhöz intéztem a kérdést nem szomjas állapotban, hogy "MIÉRT???" :D ) után arra jutottam, hogy csak 1 logikus megoldás van...

Komoly szervezés áll az egész hátterében, mivel az egész "kocsmaipart" akarják ezzel megreformálni egy új kocsmatípus bevezetésével, aminek én az "Internetkocsma" elnevezést adtam! Ez nagyjából megfelel az Internetkávézónak annyi különbséggel, hogy ezek kocsmák lesznek és nem lesznek számítógépek, hanem csak vezetéknélküli internet! Képzeljétek el, ahogy régi romkocsmáitok bejárati ajtaján ott díszeleg a felirat (mint azt múltkor láttam valahol) tollal egy papírfecnire írva, hogy "WIFI".

Úgy érzem ezzel a teóriával lerántottam a leplet erről a háttérben alakuló összeesküvésről és felkészítettelek Titeket a jövő kocsmáira!

Egi van!

Kellemes hétközi Agymosás

Szerintem mindenki tisztában van azzal a ténnyel, hogy január lévén az egyetemista közösség egy vizsgaidőszak nevű betegségben szenved. Ezt némelyek úgy értelmezik, hogy kevés alvás, sok tanulás, semmi szórakozás. Már most a mi baráti körünk nem éppen sorolható ebbe a körbe, ezért ők a másik népes táborát erősítik az egyetemistáknak, akik a vizsgaidőszakot is szinte mintegy alkoholos italok fogyasztására tökéletesen megfelelő alkalomnak élik meg.

Tudva levő, hogy majdnem minden egyetemnek megvan a maga külön bejáratú szórakozóhelye ahová mindig járnak, mert A.)közel van; B.) occsóért kaphatsz piát a diákoddal; C.) ingyenes a belépés a diákoddal vagy D.) igazi egyetemista és megy a tömeg után.

Van Gödöllőn egy szórakozóhely, ami a Sörtúra Csapat szívéhez közel áll és ebből az okból kifolyólag elég sűrűn járunk oda. A helynek elég beszédes neve van és így szerintem sokkal érthetőbb a vonzalmunk is. Ezt a helyet AGYMOSODÁNAK hívják.

A kellemesen hosszúra sikeredett bevezető után belevágnék a lecsóba. Előző szerdán is volt szerencsénk eleget tenni a meghívásnak, hogy omoljunk Gödöllőn baráti körökben. Erre a felkérésre összeszedtük kicsiny, ám annál lelkesebb társaságunkat, Szasza, Aaans és Én, és elindultunk meghódítani Gödöllőt.

Egy lightos héder-krúzin (ez az utazást jelenti szabadfordításban) átélése után megérkezvén célállomásunkra az első gondolatunk valami alkoholféle beszerzése felé terelődőtt. A helyi hipermarket felé vettük hát az irányt, ahol célirányos haladás eredményeképpen megtaláltuk a keresett részleget. Rövid "brainstormingolás" és matekozás után a rum-cola kombó mellett döntöttünk, amit a Szaszával megfejeltünk még egy adag punksörrel is. :D 

A gödöllői barátokkal kiegészülve, alkohollal felszerelkezve nekiláttunk fogyasztani. Kisebb mennyiségű alkohol elfogyasztása után elérkezettnek láttuk az időt, hogy tiszteletünket tegyük a Mosiban. Innentől kezdve már a szokásos forgatókönyv érvényesült: ivás, tombolás, lenyugvás, még egy kis levezető ivás. :) A Mosi, mint mindig most sem jelentett csalódást, bár kicsit kevesebben voltak a megszokottnál, de a keménymag szerencsére alkalomhoz illő állapotban (mocsokrészegen) megjelent. Az estét nyugtával zártuk.  

Ki itt aludt, ki ott.

Én személyszerint elindultam hazafelé reggel, mert úgy éreztem nekem nem árthat a BKV sztrájk és jobb lenne ismerős környezetben elaludni. Ez egy elég merész vállalkozásnak bizonyult, de így sikerült még reggeliznem a Bady Hami nemes intézményében. :)

Slusszpoénként hozzátartozik még a sztorihoz, hogy a gödöllői HÉVen szerencsém volt elbeszélgetni 1 BKV ellenőrrel, aki szerette volna, ha sztrájk idején veszek 1 jegyet. Ez a jegy nagyjából 100 Ft lett volna, de a magyar nyelv választékos használatával elmagyaráztam neki, hogy nem szándékozom kifizetni még ezt sem. Pár percnyi nyelvészeti orgia után (természetesen a HÉV tömve volt :) ) abban maradtunk, hogy mormogott valami nem túl szépet és tovább állt felismervén hatványozottan hátrányos helyzetét. 

Kellemes kis lezárása volt a bulinak! :D 

BUÉK!!!

Túl vagyunk a karácsonyi és a szilveszteri nagy ünnepléseken, iszogatásokon és pihenésen. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy ez az év más lenne mint a többi, mert hát a sör az mindig jól esik. Bár a szilveszter a pezsgőről híres, de a hű sörbarátokat ez sem tántoríthatja el attól, hogy eme jeles eseményen is a folyékony kenyeret részesítsék előnyben. Remélem ez így is történt....

Erről jut eszembe a szilveszteri bulink, ahol is korlátlan sörfogyasztás volt, ami mint tudjuk teljesen megadó volt számunkra (a vendéglátóegységnek már annyira nem) ráadásul még a sör sem volt valami Tesco Light sör szintű, mivel szerencsénk volt Lasko-t inni. Én eddig még nem ittam, de azt kell mondjam kellemes volt. Az est slusszpoénja az volt, hogy az emeleti "ingyen sör" pulttól nem lehetett levinni a sört a tánctérre, ezért különböző cselesebbnél cselesebb technikákat kellett alkalmaznunk ahhoz, hogy tánc közben is sörrel olthassuk a szomjunkat. Például farzsebbe rejtett sör, amit varázslatos módon pont nem vesznek észre, ami Tibitől meg Attilától elég nagy hiba a mi örömünkre. (lábjegyzetben meg kell jegyeznem, hogy Tibi és Attila egy gyűjtőnév a kidobókra illetőleg nagydarab kigyúrt kopaszokra, akik túúúúl durvák :) )

A hazaút kicsit necces volt, mert a vendéglátóegység a III. kerületben volt és hát onnan Csepel elég messze van, főleg úgy hogy január 1-én hajnalban nem éppen van szabad taxi. Az már nem is volt meglepő, hogy kicsit sáros cipővel értem haza, amiről nem tudtam hogyan is történt, de az a tudat vígasztalt, hogy ez még a jobbik eset volt...

Szerintem megadtuk a módját a szilveszternek és úgy kezdtük az évet, ahogy nagyjából az egész 2009-es év telt...sörrel a kézben. :D

Újévkor van egy olyan szokás, hogy az emberek fogadalmakat tesznek (már ha a hír igaz), mint például kevesebbet isznak, leszoknak a dohányzásról vagy akár csak annyit, hogy csak magyar sört isznak. :)

Szerintem az a fogadalom teljesen megadó lenne a sörös társadalomtól, hogy a 2009-es söradagot akár csak 1 dobozzal is, de megemeljük!!! A másik fogadalom meg persze lehet az hogy "Idén is ott leszek a Sörtúrán!" :D

Mindenkinek Boldog Újévet, így utólag is. 

Teli sörökkel a kézben teljen a 2010-es év! 

 

Szösszenet by Rókata

Amikor megkaptam ezt az emailt Rókatától azonnal úgy éreztem, hogy ez a Sörtúra blogra kívánkozik, mert mindenki sokat tanulhat belőle a részegekről.

Hozzá kell tennem sok pontja van ennek a felsorolásnak, amit többé-kevésbé már átéltünk, bár a gyerekeimet nem biztos, hogy Tuborgnak vagy Heinekennek nevezném el, de azért elég jó felvetésnek tartom. :)

 

Részeges vagy ha:

- vitába keveredsz a környező tárgyakkal, és ráadásul veszítessz
- bele kell kapaszkodj az aszfaltba, hogy ne essél le a járdáról
- a munkád alapvető akadályt jelent az ivásban
- a kezelőorvosod vért talál az alkoholodban
- a vécécsésze makacsul és ismételten fejbever
- azt hiszed, hogy a szesz alapélelmiszer
- naponta 24 óra, egy ládában 24 sör... ez nem lehet véletlen
- az a sok bogár, ami rajtam mászkál...
- két kéz és csak egy száj... ez nem fair
- jobban látsz félszemmel
- az az eszement parkoló arrébb költözött, míg te a kocsmában voltál
- leesel a padlóról
- a két fiad neve: Heineken és Tuborg
- hagyd a fenébe a vacsorát! 5 sör ér annyit mint egy bécsiszelet rósejbnivel
- a szúnyog, miután megcsípett, cikk-cakkban repül tovább
- minek az a kés?... hát a kenyér nem folyékony?
- a hálóban ébredsz, a gátyód a fürdőszobában van, mégis felöltözve aludtál
- mindenki köszön a kocsmában, föleg a vécésnéni
- azt gondolod, a négy alapélelmiszer: a nikotin, a koffein, a nők és a szesz
- a szomszéd macskája napról-napra étvágygerjesztőbbnek tűnik
- a felségedet csak a pohár fenekén keresztül ismered meg
- az az eszement rózsaszínű elefánt megint hazáig követett.

Tavasszal eljő majd a Kánaán

Bizonyára mindenki észrevette, hogy mostanaban elég passzívak vagyunk, nem jönnek úgy a cikkek ahogy régen, de nyilvánvalóan az élet nem állt meg melettünk.

A csapat él, virul, új élmények után vadászik, de azt mindenki érzi, hogy valami megváltozott. Kipukadt egy lufi, aminek alapja a az immáron 8-9 éve tartó masszív ivás, bulizás, héder. Újra kell építeni mindent, az alapoktól elkezdjük. Ezt a programot ismertetem most. 

Megint 17

A program lényege, hogy meguntuk, hogy felnőttünk. A csapat 23-24 év körüli fiatalokból áll, akik korukhoz képest felelősségteljes emberek, és habár nagyon komolyan meg tud minden felelősséggel kapcsolatos dologról feledkezni, de azért mégis. Elkezdtünk Jack Danielst inni fröccs helyett, John Collins koktélt kértünk a korsó arany nedű idejében. 3-4000 Ftos beugrókat fizettünk ki, miközben fénykorunkban egy estének volt ennyi a büdzséje. Ingben megyünk bulizni, de gyakran a koliban én még az aznapi pólómat vettem fel a partyhoz, mert másnaposan jót tesz az öblítő illatú póló az irdatlan palinkaszagra, ami a pólusaimon keresztül ömlött belőlem. Úgy éreztük elhagytuk a kispályát (jeszjesz), aminek természetesen nem ezek a dolgok voltak az ismérvei.

De mostanában rájöttünk, hogy a kispályában van a vitamin. Hogy a nagypálya most elágazik, és van esélyünk a kispályán lenyomni még egy-egy utolsó évet, amiben minden benne van, ami a kispálya esszenciája.

Megnyilvánulása: újra házibulikat tartunk, délután iszunk, minőség vs mennyiség mérleget a mennyiség irányába módosítjuk,az autós bulikat a tavasz beköszöntével minimálisra csökkentjük

A sörtúra megújulása

Az elsödleges oka a "nemírásnak" mégis maga a honlap intézménye. Éreztük, hogy ez, ebben a formában nem mehet tovább, így úgy éreztük a blog.hu szárnyai alól ki kell evickélnünk.

Ezért hát megvettük a sörtúra.com honlapot. Egészen más lesz a konepció, kibővül a sörtúra támogatása, és annak feldolgozása. Sőt, inkább úgy mondom, hogy intézményi átalakítást szervezünk, eltolódik a hangsúly, és nem a honlap lesz a rendezvény támogatója, hanem fordítva. A honlap abszolút átalakul, sötúrát segíti, ha van rendezvény, ha nincs, akkor kocsma ajánló lesz, programokkal, fotókkal itallappal, kritikával, beszámolóval, játékkal.

A szerkeztőgárda is átalakul, kiegészül lesznek vendégírók, és más hasonló témájú honlapokkal is szeretnénk együtt működni.

Szóval itt egyedül hagyjuk el igazán a kispályát. Partyban back to the basics....

Maradjatok velünk, hallotok rólunk :D

Hétvégi kérdéshalmaz és a "Cica-tan" alapjai

Mint azt már Ti is tapasztalhattátok, iszonytatóan fontos és lényeges kérdéseket, illetve okfejtéseket osztunk meg Veletek eme gyönyörűséges blogon keresztül. Most is hasonlóan nagy problémát szeretnék kivesézni és feltárni számotokra...

Következő szituációba kéretik elképzelni magatokat: péntek/szombat este van, már megittatok nem kevés alkoholt valamelyik aktuális törzshelyeteken és eljátszadoztok a kackiás gondolattal, hogy el kellene menni cicanézőbe valahova. (a kifejezésekhez hamarosan elkészül egy értelmezó szótár is, ami nagyon kompakt formában útiszótár változatban is megjelenik majd, kifejezetten abból a célból ha velünk találkoztok egy szép átsörözött éjszakán és nem igazán értitek miről beszélünk, ha egymást valami csatakiáltásnak hangzó "bukkake" felszólítással illetjük :) ) Itt kezdődik a nagy dilemma, illetve tanácstalanság, hogy mégis hova lehetne menni a hétvégén???

Most gyorstalpalót tartunk Cica-tanból, mert először is tudnunk kell mitől is lesz "cica a cica"!? A cicákok természetes élőhelye többnyire egy tömött, túlzsúfolt szórakoztatóegység, amit hétvége lévén nem túl nehéz találni. Sajnos az a kellemetlen felismerés mindig belenyilall az emberbe, hogy tél van és nincsenek nyitott helyek, amiből kifolyólag jelentősen lecsökkent a lehetőségeink száma. Tovább szűkítheti az opcióinkat a cicák korának kiválasztása. Több kategóriába sorolhatóak a helyek: kisgida lelőhely ( -18), cica lelőhely (18-30) és a MILF tanya (30+ ).

Innentől kezdve már csak személyre szabott szűkítési feltételek vannak. Ezek közé tartoznak olyan szempontok, mint "Meddig tudok akár négykézláb is eljutni, ha még megiszok 1 whiskyt?" vagy a másik klasszikus "Hova fognak beengedni minket egyáltalán?"

Ha hétvégi hősünk képes volt ezeken a kérdéseken sikeresen túl jutni, akkor azt hiszem kinyílváníthatjuk, hogy már csak a pénztárcája és májának mérete befolyásolhatja az estéje kimenetelét.

Szeretném elkerülni az ilyen dilemmákat, ezért szívesen venném, ha megírnátok akár hozzászólás formájában, akár email formájában az ilyenfajta élményeiteket, ezzel segítvén engem és hasonló tudásszomjjal rendelkező tanult, művelt kollégákat eligazodni az alkoholittas hétvégék többnyire viharos tengerén. :D

Természetesen publikálva lesznek az életképes ötletek.

 

 

Sörtúra 2009 videó

Mint azt Ti is láthatjátok a blog aktivitása kicsit lecsökkent cikkek tekintetében, de megígérhetem Nektek, hogy kárpótolni fogunk, amiért az elmés és rengeteg értelemmel rendelkező cikkeket nélkülöznötök kellett. :)

Kárpótlásként fel tudom ajánlani Nektek a 2009-es Sörtúra "officiális" videóját, amit én rakosgattam össze minden kedves érdeklődőnek, csak azért hogy tudják miből maradtak ki. :D Akik pedig részt vettek eme nemes eseményen, azoknak szerintem kellemes emlékeket idéz majd fel a videó. Mondhatnám azt is visszatesz a nyári fílingbe és megszomjazol egy sörre... :)

Mindenkitől előre is bocsi, ha nem szeretne szerepelni a videón, ebben az esetben kéretik jelezni a sortura09@gmail.com címre és orvosolom a problémát. Mivel "ha már lúd legyen kövér" alapon elkészült a videó, szerintem stílusos, ha a 21. századi csodaoldalra kerül fel, ami 'jútúb' névre hallgat, mert hát azt mindenki szereti és imádja. :D

Sajnos ez a 21. századi csodaoldal nem engedte, hogy az eredeti hanggal és zenével menjen fel a videó, ezért aki kíváncsi az eredetire az írjon valamilyen formában és majd jól megoldjuk.

Tehát a cím: https://www.youtube.com/watch?v=RQ5O8SiYW30 

Remélem mindenki örömét leli majd benne... 

Ernő Menü más értelmezésben

A történet, mint oly sok más sztori is, a Pubiban kezdődött. Úgy érzem lassacskán már eltekinthetünk attól a kis apróságtól, hogy magyarázzuk merre is van a Pubi, mivel elég sok cikk sztorija kezdődik vagy fejeződik be ott. :) Tehát visszatérve a sztorihoz, Aaans, Szasza és jómagam éppen a napi söradagunkat vittük be a kedvenc helyünkön, miközben teljesen váratlanul megjelent a TV-ben a legújabb gyorsétterem lánc reklámja, amiben egy Ernő nevű fazon szerepel és kínálgatja a legújabb menüt. 

Mondanom sem kell, hogy már kellő mennyiségű sörikén voltunk túl, amikor ez a reklámblokk utolért bennünket a spanyol bajnokság valamelyik merkőzésének a szünetében. Az jutott eszünkbe, hogy csinálhatnánk ennek az Ernő embernek valamiféle válogatottat, ha már ilyen kedves akciós ajánlatokkal csábítgat minket. Aaans volt az ügyeletes foci-guru az adott helyzetben, mert mint tudjátok Szasza meg én többnyire a sör kedvéért és tiszteletéért, valamint a jó társaság miatt nézünk focit. A koncepció az volt, hogy a létező játékosok mezszámainak az összege 499 kell, hogy legyen és így az Ernő Menü árát adják ki (499Ft). 

Kisebb vitákba keveredtünk bele a játékosok választásánál, de elég gyorsan döntésre jutottunk. Én nagy segítségükre voltam a folyamat során, mivel minden egyes játékost, akit megláttam a TV-ben (mivel még mindig ment a fentebb említett spanyol bajnoki meccs) és láttam hozzá mezszámot is, rögtön benyögtem, mint lehetséges választás. Mondanom sem kell szerintem, hogy mindenféle ismeretlen játékos téblábolt a képernyőn úgyhogy nem került be egyikük sem. :(

Nem is szaporítom tovább a szót, itt a zseniális Ernő's Team (stílusosan az első papírdarabon ami a kezünkbe került :) ).   

Zöld tündér

Mostanában költséghatékonysági célokból át kellett struktúrálni ivási szokásaimat. Ez sok áldozattal járt, életmódot váltottam. Valahogy mindig amikor valamit újra kell gondolni, az ember először megpróbálja a kisebb elemeket megvariálni, aztán rájön, hogy nem a kétforintos tételekhez kell hozzányúlni, hanem a tízezresekhez. Így kezdtem a koliban szendvicseket zabálni melegkaja helyett, teázni minden egyéb itallal szemben (persze napközben), illetve futni az edző bérletem nagy örömére. Szóval a gyökereknél változtattam meg ivási szokásaimat és találtam egy remek kiskaput.

Általam igen gyakran látogatott egyetemi klub itallapja egyik kicsi sarkában eldugva van egy telefon bekapcsológombjánál nem nagyobb felirat: Absinth. Mellette egy szám és egy mértékegység: 400. Ft. Ez annak fényében mindenképp előnyös ajánlat, hogy a korsó sör 350 (és Borsodi...brrrrr), és ez 70 fokos. Mellé egy hajlított villa, kockacukor (először megkérdeztem a pultost, hogy "Mi van bazeg, lónak nézel?!"), mentes víz, és tűz ("kösz, nem dohányzom..Mi nyulkálsz a cukorhoz..jáááj, hogy ez ezért van!"). Rá a víz, és a martinis pohárban zöldes opál nedű vigyorog vissza. A nyilvánvalóan nem a világ élvonalába tartozó márkájú abszint egészen különleges fílinget ad. Az íze ennek is egészen különleges (kiborulok az Ouzo-tól, és ez arra hajaz, de ennek van vmi finom utóíze), laza vagy, mert nem sört, vagy müanyagpoharas longdrinket szorongatsz, és úgy borolusz mint részeg pecás a Dunakanyarban.

Második alkalommal tartottunk zöld partyt, de mostmár divatot csináltunk, kezdenek minket másolni. Eddig egyetlen ember ivott abszintot az egyik biztonsági őr (úgy mint Torrente: Béci még egyet? - Áááh, hülye vagy, már dolgozom!), a héten két havi fogyasztást generáltunk.

Azt hiszem kicsit jobban beleásom magam az abszint sztoriba.Nehogy írjak róla egy posztot....

süti beállítások módosítása