Június 2-5 között UTOLSÓ alkalommal rendezik meg a Budavári Sörfesztivált, úgyhogy aki még nem volt annak most az utolsó lehetőség, hogy a Budai Várban kortyoljon el egy sört zseniális panorámával. Aki meg már volt az köszönjön el méltóan, egy teli korsó sörrel a fesztiváltól!
Jövő hét csütörtökön veszi kezdetét az idei Budavári Sörfesztivál, ami egyben az utolsó is lesz a sorban! Nagy durranással szeretnék lezárni a mindenki által kedvelt rendezvényt, ezért sok különlegességre lehet számítani a kicsiktől és a nagyoktól egyaránt.
Az Oroszlános és a Hunyadi udvarban nem csak sört kaphatnak az emberek, hanem mint minden évben most is lesznek koncertek és a már alapnak számító standuposok is. A nyitónapon Aranyosi Péter, másnap pedig Hadházi László mozgatja meg a rekeszizmokat, a színpadon pedig többek között koncertezik majd Ádám és Éva a Neoton Famíliából, Caramel, Rakonczai Imre és a Firkin zenekar, de fellép Nyári Károly is.
Több mint 200 féle sörkülönlegesség, az összes hazai importőr és a legjobb kézműves sörfőzők töltik majd meg a korsókat nedűvel. A szó szerint sokszínű kínálatban népszerű lágereket, alsó és felső erjesztésű sörkülönlegességeket és igazi belga kedvenceket is találhatunk majd, de a sörlista még várat magára.
"Az utánozhatatlan hangulatot a jéghideg sörök mellett a várból nyíló egyedi panoráma, és a legjobb streetfoodosok ajánlatai teszik tökéletessé. Esténként pedig utcazenészek járják majd az Oroszlános és Hunyadi udvart, hogy meghozzák a fesztiválozók kedvét az éjszakába nyúló utcabálokhoz."
Hamarosan jövök még a sörlistával és némi nyereményjátékkal!
Friss infók a FB eseménynél!
Belépők:
Elővételben:
Napijegy 1999 Ft, amely tartalmaz egy KORSÓ SÖRT!
Bérlet: 2999 FT, amely tartalmaz egy KORSÓ SÖRT
Helyszínen:
Napijegy: 1999.-Ft
Bérlet: 6999.-Ft
Az első 2000 ELŐVÉTELES JEGY és BÉRLET TARTALMAZ egy LOGÓZOTT SÖRFESZTIVÁL KORSÓT és 1 KORSÓ SÖRT !
Nyitvatartás:
Csütörtök: 15:00-03:00
Péntek: 15:00-03:00
Szombat: 12:00-03:00
Vasárnap: 12:00-00:00