Elkezdődik a sörszezon, úgyhogy érkezik a megszokott éves Belga Sörfesztivál is, amit május 19-21. között tartanak a Bálnában. 45 belga sörfőzde, 250-féle sör, amiből 65 csapolt verzióban! Tovább is van mondom még.
Tavaly is nagyon szerettem a rendezvényt, valószínűleg idén sem lesz másként. Pár dolog azért változik, meg hát jönnek új sörök dögivel. A sajtótájékoztatón megint jól besöröztünk és pár tételt már tudok, hogy rákerül a bakancslistámra.Ja, és nyerhettek jegyet is. LÁTOGASSATOK EL A FB OLDALRA ÉS NYERJETEK PÁROS BELÉPŐT A SÖRFESZTRE!
Pár sör tegnapról:
Az idei belga sörorgia több újdonságot is hoz. Kezdjük azzal, ami a legfontosabb, hogy idén már nem 205 sör lesz, hanem majdnem 25%-os növekedéssel 250-re ugrott a számuk. A másik újítás, hogy bevezettek 2 új jegytípust is, amiket csak elővételben lehet megvenni és a kifejezetten a sörgeek-eknek van kitalálva. Limitált darabszámban, kizárólag elővételben megvásárolható sörkóstoló belépőjegy, amelyik 20 „mini” (1 dl.) pohár sör elfogyasztására jogosít. A legnagyobb sörrajongók számára „BE(ER)HERO” jeggyel készülnek a szervezők, amely szintén elővételben beszerezhető. A „hősöknek” szóló belépőjegy az ajándék egyedi nyakpánt és a fesztiválpohár mellett 15 „normál” (2 dl.) pohár sör elfogyasztására biztosít lehetőséget. A korlátozott számban elérhető jegyek kizárólag a www.belgasormester.hu oldalon vásárolhatóak meg és tetszés szerint felhasználhatóak a fesztivál három napja alatt. Mindkét jegytípus mellé ajándékba jár egy pohár Gallica Premium Pillst.
Ízvilág kategorizálás
A könnyebb eligazodás érdekében a tavaly bevezetett ízvilág szerinti kategorizálási rendszerbe belekerül mind a 250-féle sör, amelyik a fesztiválon csapolt, vagy üveges formában kóstolható lesz. A kategóriák, valamint a sörkalauz a www.belgasor-fesztival.hu oldalon előzetesen megtekinthetőek, de érdemes figyelni a Bálnában lévő standok felső részét, mert a márkajelzés mellett elhelyezett és az ízvilágra utaló eligazító táblák lesznek kint. A kategóriák elnevezésében minden esetben szerepel egy, vagy két domináns íz: keserű, édes, fanyar, valamint ezek kombinációi. Az elnevezések második felében olyan ízek, vagy hatások találhatóak, melyek segítségével az alap ízek további kategóriákra bonthatóak, így növelve annak esélyét, hogy a látogatók eljussanak az ízlésünknek leginkább megfelelő sörökhöz.
Letölteni innen tudjátok az említett segédanyagokat:
Sörkülönlegességek 2017
Az idei fesztivál egyik sörkülönlegessége a Cornet, amelyik a De Hoorn „mikro sörfőzdében” készül. Ezt a sörfőzdét a Palm Sörfőzdecsoport egykori tulajdonosa alapította nyugdíjas éveiben azzal a szándékkal, hogy a sörfőzés négy területéért – gyógynövény, komló, gyümölcs és fa – felelős sörfőzőmesterek számára „játszóteret” biztosítson. Szakmai körökben a főzdét ma is „A mesterek játszóterének” nevezik. Az „erős”, „szőke”, „belga” jelzővel felruházott Cornet legfontosabb tulajdonsága, hogy a főzeteket háromféle frissen forgácsolt, tölgyfa hordóban érlelik. A tölgyfahordók amerikai, francia, valamint magyar hordókból készülnek és a főzetekhez frissen forgácsolt amerikai tölgyfát is hozzáadnak, hogy az érlelődő sört még inkább átjárja a tölgyfa íze.
A fesztiválra érkezik a Léfebvre sörfőzde alapításának 140. évfordulójára korlátozott mennyiségben készült Barbar Cuvée Spéciale, amely szintén igazi kuriózum az ínyencek számára. Alapja a sörfőzde legsikeresebb terméke, a mézzel és egyéb fűszerekkel főzött Barbar Blonde. Az „ünnepi” verzió narancsvirág mézzel, korianderrel és keserű (curaçao) narancshéjjal készült.
A tavaly bemutatott De Halve Maan sörfőzde rekordot döntött a 7. Belga Sörfesztiválon „új sörfőzde” kategóriában. Vadélesztővel készült Straffe Hendrik Wild sörükből minden évben új főzet készül, így az idei főzet is megtalálható lesz a Belga Sörfesztiválon. A főzde másik kedvelt söre a 11%-os Straffe Hendrik Quadrupel, amely 2017-ben csapoltan érkezik a fesztiválra.
Mára igazi ritkaság a Boon sörfőzde Faro Boon elnevezésű söre. Az egykoron közkedvelt, ma már nehezen fellelhető sörtípus, a faro lambic típus képviselője a kandiscukorral ízesített lambic sör.
Bár kávét nem árusítanak a fesztivál területén, a koffein rajongói 3 féle kávés sör közül válogathatnak az idén. Bemutatkozik a Broeder Jacob Double Espresso, a Préaris Quadroccino, valamint a Barista Chocolate Quad, utóbbi csapolt formában is.
Az idei fesztiválon kóstolható lesz minden idők legjobb Duvel Tripel Hop söre. 2016-ben kiválasztottak 5.000 Duvel rajongót, akik vakteszten dönthették el, hogy az eddigi hat féle Duvel Tripel Hop közül melyik ízlett nekik a legjobban. A vakteszten a 2012-es, CITRA komlóval készült sör fölényes győzelmet aratott, így a 2017-es év Duvel Tripel Hop-ja újra CITRA komló felhasználásával készült. Hazánkban az említett sör a 8. Belga Sörfesztiválon debütál.
Új sörfőzdék a 8. Belga Sörfesztiválon
A Broeder Jacob sörfőzde 5 sörrel érkezik az idei fesztiválra. Az extrém sörök kedvelőinek ajánlják a szervezők a portóival érlelt Double Porto-t, vagy a kávés Double Espresso-t. Gyümölcsrajongók számára újdonság lehet a Brut Rose málnás sour ale, míg a tradicionális belga stílusok kedvelői a szervezők reményei szerint örömmel megkóstolják a Tripel-t és a Formidabel-t.
2017-ben öt sörrel bemutatkozik a Gentse Gruut sörfőzde, amelynek különlegessége, hogy a komló előtti idők gyakorlata szerint gyógynövényekből és fűszerekből álló titkos fűszerkeverékkel készíti a söreit Annick De Splenter női sörföző és tulajdonos, aki szerint a fogyasztást követően az ő sörei nem nyugtatnak, hanem feltüzelnek.
A málna az új meggy?
Bár a gyümölcssörök sikere továbbra is töretlen a tapasztalatok szerint a meggy helyét a kedvencek listáján egyre inkább átveszi a málna. Ehhez a tendenciához maximálisan igazodik a sörfeszt idei kínálata, mivel kilencféle málnás sör közül lehet majd választani. A málnás csapolt és üveges sörök között lesz lambic, búza, barna, világos és sour ale alapú egyaránt. Mindezek mellett kóstolható lesz további 3 olyan piros gyümölcsös sör, amelyik málnát is tartalmaz.
Két kiemelt málnás sörkülönlegesség a teljesség igénye nélkül. A Framboise Boon gueuze lambic alapú málnás sör, amelynek az alapsöre tradicionális módszer szerint 1, 2 és 3 éves lambic sörök házasításával készül és ezt 25% friss málnával és 5% meggyel érlelik. A Bacchus Raspberry alapsöre az oud bruin szintén egy hagyományos belga sör, ami hibrid – irányított, majd spontán – erjesztéssel készül. Az édesen savanykás barna sört málnával érlelik együtt.
Nem csak belgáké a sörvilág
Az idei évben első alkalommal egy német sörfőzde, az Einsiedler is képviselteti magát a fesztiválon az alábbi sörtípusokkal: pilsner, dopplebock, weissbier, schwarzbier, zwickelbier. Emellett egy ínyencséggel, a Cherry Porterrel is készülnek, amelyik német sörfőzdétől igazán meglepő meggyes porter sör.
Ha ez nem lenne elég, akkor amerikai trappista sörök is lesznek a fesztiválon. Az egyik amerikai sör a Spencer Trappist Ale, a másik a Spencer Trappist India Pale Ale, a világ első és egyetlen trappista IPA söre, mely átmenetet képez a „hagyományos” trappista sörök és az amerikai kézműves IPA-k közt. Mindkét fajtából 120-120 üveg érkezik a fesztiválra, így aki ezeket is szeretné megkóstolni, annak érdemes lesz sietnie.
9/12 trappista
A világ 12 trappista sörmárkájából az alábbi 9 féle szerepel a fesztivál idei kínálatában.
Belga: Westmalle, Orval, Trappistes Rochefort, Achel, Chimay
Holland: La Trappe, Zundert
Amerikai: Spencer
Francia: Mont des Cats
Jönnek a gallok?!
A cég 2015-ben mutatta be saját márkás belga sörét, a Gallica Premium Pils-t. A sajátmárkás Gallica sörök Belgiumban, a Silly sörfőzdében készülnek. 2016-ban a sajátmárkás sörpaletta további két sörkülönlegességgel, a Gallica Opus-szal és a Kriexus-szal bővült. A Gallica család legfiatalabb "lánya" a Gallica Asterus búzasör a fesztiválon mutatkozik be a közönség számára. Az asterus a gall/kelta mitológiában 3 fehér csillagot jelent és a szervezők bíznak benne, hogy az új „gyermek” valóban tündöklő csillag lesz a belga búzasörök égboltján. A Gallica büszke főtámogatója és résztvevője a Spartan Race Hungary-nek és Hard Dog Race-nek.
Gyümölcssörből több mint 40 félét lehet majd megkóstolni a közkedvelt meggyesektől és málnásoktól a barackoson át egészen az egzotikusabb ízűekig. A korábbi évek igénye és sikere nyomán idén csapolva is ki lehet próbálni a kókuszos és banános mellett kétféle málnás búzasört, a Wittekerke Rosét, valamint a Bacchus Raspberry-t. A tavalyi év egyik kedvence, a Barista Chocolate Quad 11%-os kávés-csokis quadrupel szintén elérhető lesz idén már csapolt formában is.
És hogy legyen ami felszívja a brutál erős belga söröket... Ehetünk szarvas kolbászt, Knyihár féle házikolbászokat és sonkákat, tepertőt, valamint különleges sajtokat is, például a Kecskevilágnak köszönhetően többek között Gallica Kriexus meggyes ale sörrel készült kecskesajtot. A közkedvelt belga hasábburgonya mellett a „Gallica healthy food” jegyében adalékmentes összetevőkből készült GallDogal is csillapíthatják a látogatók az éhségüket. Desszertként a belga csokoládék és pralinék széles választéka sem hiányozhat a fesztivál kínálatából.
Egész hétvégén délutántól kora estig a látogatók élőben hallgathatják a Marching Jazz Band-et a fesztivál nagytermében. A Bálna földszinti „hátsó” teraszán a Gallica sátorban május 20-án, szombaton élőben fellép rock-blues slágerekkel két gitáron és énekkel Balogh Laci és Gömör Tomi.
Jegyelővétel
Limitált sörkóstoló és BE(ER)HERO jegyek kizárólag elővételben kaphatóak a www.belgasormester.hu oldalon és a Belga Sörök Házában (1011 Budapest, Bem rakpart 15.).
„Sörkedvelő” és „Sörrajongó” elővételes jegyek kaphatóak Interticket országos hálózatában és a Jegy.hu oldalon. A jegyek tetszőleges napon érvényesíthetőek. Az előre váltott jeggyel érkezők egy pohár Gallica Premium Pils sört kapnak ajándékba. A belépőjegy mellé minden vendég hivatalos fesztiválpoharat kap ajándékba.
BELÉPŐJEGYEK
Sörkedvelő belépőjegy: 4 pohár sör + fesztiválpohár, 3.700 Ft.
Sörrajongó belépőjegy: 6 pohár sör + fesztiválpohár, 5.000 Ft.
BE[ER]HERO belépőjegy: 15 pohár sör + fesztiválpohár, 9.900 Ft.
Sörkóstoló belépőjegy: 20 x 1 dl sör + mini kóstolópohár, 7.600 Ft.
További zsetonok650 Ft/db. áron vásárolhatóak a fesztivál helyszínén.
A megmaradt zsetonok a fesztivált követően A Matróz Kocsma Söntésében (1011 Budapest, Bem rkp. 15.) felhasználhatóak.
NYITVA TARTÁS:
2017. május 19. (péntek): 17:00 - 23:00
2017. május 20. (szombat): 12:00 - 23:00
2017. május 21. (vasárnap): 12:00 - 22:00
A fesztivál külső, szabadtéri területe része mindhárom napon egy órával tovább tart nyitva.